I. Általában

• A Statútum 38. cikk (1) bekezdése a nemzetközi szokást nem csak állami gyakorlatként, hanem „jog gyanánt elismert általános gyakorlat bizonyítékaként” határozza meg

  • a gyakorlatot az államoknak abból a meggyőződésből kell folytatniuk, hogy azt jogi kötelezettségnél fogva követik opinio juris sive necessitatis
  • ez a szubjektív tényező, a pszichológiai elem, amely a gyakorlatot szokásjoggá emeli
  • ezt az elvet deklarálta a Nemzetközi Bíróság pl. a Nicaragua-ügyben
• A szokásjogi szabály megállapításának tehát az államok általános gyakorlatán kívül feltétele az a meggyőződés, hogy a gyakorlatot jogi kötelezettség alapján követik.
• Az opinio juris leginkább az államok tényleges magatartása és különösen más államok magatartására adott válasz alapján tárható fel (nem a motivációból)