Csak a polgári repülésre vonatkozik, az un. állami repülésekre nem. A szerződő államok nem menetrendszerű repülést végző légi járműveinek joguk van
egymás területére berepülni
e területfelett leszállás nélkül átrepülni, vagy
e területen nem kereskedelmi célból leszállni
Ez azt jelenti, hogy a chicagói egyezmény alapján egy nem menetrendszerű kis sportrepülővel az átrepülendő államok előzetes formális beleegyezése nélkül be lehet hatolni a másik állam légterébe és ott a repülésbiztonsági és egyéb műszaki szabályok betartásával le is lehet szállni.
Ezeknek a jogoknak a gyakorlásához előzetes engedélyre nincs szükség, az az állam azonban, amelynek területe fölött átrepülnek, megkövetelheti a leszállást, és a földön lévő gépet átkutathatja, ill. bizonyítványait megvizsgálhatja.
A nem menetrendszerű repülésről más nemzetközi szerződés nem létezik, ez elvileg szabadon folytatható előzetes engedély nélkül, ideértve az átrepülést, valamint a műszaki és a nem kereskedelmi célú leszállást is.