Az önrendelkezési jog kialakulása

• A fogalom a 20. században jelent meg. Általános értelemben: egy népnek, nemzetnek vagy más embercsoportnak önálló, független állam megalapításához való joga.
• Először: Woodrow Wilson amerikai elnök: 14 pont (amerikai békefeltételek, 1918. január 8.) nem a Habsburg és Oszmán birodalom függetlenné váló nemzetei autonóm fejlődéshez való jogáról és a gyarmati népek érintett lakosságának érdekeiről, hanem csak az autonóm fejlődéshez való jogáról, az érintett lakosság érdekeiről, amelyeket össze kéne egyeztetni a gyarmattartók érdekeivel. A fogalmat ténylegesen Lloyd George brit miniszterelnök használta először (1918. január 5): a megkötendő békeszerződés területrendezése a kormányzottak önrendelkezési jogán vagy egyetértésen alapuljon.
• Önrendelkezés elve a két világháború közt nem vált nemzetközi jogi normává (versailles-i békeszerződés: a győztesek egymás közti kompromisszumos megoldásokkal osztották föl Európát és a gyarmatokat).
• Atlanti Charta (1941): Roosevelt amerikai elnök és Churchill brit miniszterelnök: minden nép joga megválasztani, milyen kormányzati formában akar élni és a II. világháború utáni területrendezés alapja az érintett népek szabadon kinyilvánított akarata.
• Nemzetközi jogi dokumentumban először az ENSZ Alapokmányban jelent meg: ENSZ egyik célja „a népeket megillető egyenjogúság és önrendelkezési jog elvének tiszteletben tartásán alapuló baráti kapcsolatok fejlesztése”. Nem nemzetről, hanem népről szól. Oka: gyarmati törzsek még a nemzetfejlődés elején tartottak. A nép fogalmát az Alapokmány nem adta meg. Nem derül ki, hogy mely emberi közösség az önrendelkezési jog alanya és mi e jog tartalma. Nép: adott területen élő emberek összessége, de mekkora terület?