A) A konzuli kapcsolatok története, jelentősége, forrásai

• A görög gyarmatosítás idején a proxenoi volt az első tiszteletbeli konzul, aki a görög jog alapján mintegy követként járt el a görög telepesek ügyeiben, valamint ellátta a más poliszokból érkezők érdekvédelmét is.
• Az ókori Rómában a praetor peregrinus a nem római polgárok jogvitáinak eldöntésében működött közre a ius gentium alapján. A középkori Európában, 11-13. században élte fénykorát.
• A 17. századtól kétoldalú megállapodások uralták. A kapitulációs szerződések, melyek aszimmetrikus módon rögzítették az érintett állam területi felségjoga alóli személyi kivételeket, jellemzően nagyhatalmak és egyes közel-kelet államok között
• A nagyhatalmak állampolgárai így saját államuk polgári és büntetőjoga alá tartoztak.
• Az első és második világháború végével megszűntek.
• Ettől kezdve a konzul elsődleges feladata a küldő állam érdekeinek, valamint a küldő állam állampolgárainak képviselete, érdekeinek és jogainak a védelme lett.
• A konzulátus a küldő állam külföldön lévő közigazgatási szervévé vált, amely a külügyminisztérium, illetve a külügyminiszter irányítása alatt áll, és amelyre a küldő állam joga vonatkozik.
• A bilaterális megállapodások túlsúlya a 20. században is fennmaradt. Regionális egyezmények csak kivételesen jöttek létre.
• Fontos jogforrás a konzuli jogról 1963-ban, Bécsben elfogadott egyezmény, mely nagyrészt fennálló szokásjogot kodifikált.
• Rendelkezései szubszidiáriusak, keret jellegű egyezmény, nem gátolják az államok korábbi és jövőbeni egyezményeit e témában.